Tudod merre tartasz?

Néha meg kell állni. Szakítani magunkra egy napot, egy délutánt, és körbenézni. Hol vagyok most, honnan jöttem, merre tartok? Mit értem el, mi sikerült, mi nem annyira, mit tanultam belőle, kik állnak mellettem, kikre vagyok hatással, mi a következő lépés?

 

Tökéletesen alkalmas egy ilyen összegzésre-erőgyűjtésre-újraindulásra szinte bármelyik nap.  De vannak napok, amiknek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a többinél, talán  érdemes ezekkel összekötni. Születésnapok (akár a negyvenedik…), szilveszter, különleges évfordulók…

Van egy rituálém, amihez évek óta minden szilveszterkor ragaszkodom. Gyalog-galopp, egy pohár bor és egy kis füzet, ami három-négy órát elvesz az életemből,de ennél sokkal többet hozzá is ad.

A Year Compass nevű kis füzetet sokaknak biztosan nem kell bemutatnom.  Akinek mégis, annak néhány szóban elmondom, miért érzem úgy, hogy nélküle nem lenne teljes az évem. 

tudodmerre02

„Az évrendezés egy jó szokás. Segítségével tudatosíthatod magadban sikereidet, bánataidat, rácsodálkozhatsz, mennyi minden történhet egy év alatt. A múltadból tanulva tervezheted meg a jövődet, hogy ne ess időről-időre ugyanazokba a csapdákba, és a kezedben tudhasd saját életed irányítását”– írják a kiadvány szerkesztői az előszóban.


A kis füzet két részből áll. Az első fele lezárja az előző évet. Kell hozzá egy kényelmes fotel (nálam a kanapé), egy toll és a naptárad, hiszen hónapról hónapra haladva veszed számba, mi minden történt. Jó visszagondolni már elfeledett baráti találkozókra, színházi élményekre, vagy akár sikeres tárgyalásokra, sorsfordító találkozásokra. De nem csak végigmegyünk az elmúlt éven, konkrét kérdéseket is kapunk.


Mire vagy a legbüszkébb?
Ki az a három ember, aki a legnagyobb hatással volt rád?
Mit kell még kimondanod, hogy lezárhasd a mögötted lévő évet?
Könyv készült a tavalyi évedből. Írd le a címét!
És még hosszasan sorolhatnám. Csupa-csupa coaching-kérdés.
Miután pedig (fejben és papíron) lezártuk az előző (akárhány) évet, vegyünk egy nagy levegőt és kezdjük el megtervezni a jövőt.

tudodmerre01Újra előkerülnek a mágikus hármasok (három dolog, amivel otthonosabbá teszem a környezetemet, három, amit minden reggel megcsinálok, három hely, ahova ellátogatok, három dolog, amire lesz erőm nemet mondani, és így tovább), de egészen részletes célokat tűzhetsz ki például munkahellyel, kapcsolatokkal, családdal, pihenéssel, pénzügyekkel kapcsolatosan is.
Amikor ezt a bejegyzést írom, a 2016/2017-es évrendező füzet van előttem, amit szilveszterkor töltöttem ki, de továbbra is azt gondolom, hogy az év bármely (számodra jelentőséggel bíró) napján elővehető és nagyszerű segítség arra, hogy átgondolj, összegezz, lezárj, tervezz, álmodozz, kitűzz…

 

Bár az új Year Compass-ra még várni kell, ha bővebben olvasnál róla, a http://yearcompass.com/ oldalon minden információt megtalálsz. Sőt, egy feliratkozással be is biztosíthatod, hogy időben értesülj, ha elkészült az aktuális verzió.
Ha pedig úgy érzed, könnyebb nem egyedül átgondolnod a múltat és a jelent, megtervezni és elkezdeni a jövőt, akkor megtalálsz a honlapon olvasható bármelyik elérhetőségen!

Kövess a facebookon

Elérhetőségeim

Telefon:

+36 70 / 944-9671

Email: 

info@lifecoachingszeged.hu

Csatlakozz hozzám

facebooktwitterinstagram

googledribbbleyoutube