Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy adj magadnak (egy kis) időt az önsajnálatra, arra, hogy helyükre tedd a dolgokat, levond a tanulságokat és felkészülj a továbblépésre. Amíg a meder alján üldögélsz, kérdezd meg magadtól: Mi a legrosszabb, ami történhet?

Mi a legrosszabb, ami történhet?

Ez az egyik kedvenc kérdésem. Magamnak is gyakran felteszem.
Általában akkor, amikor végre dűlőre kéne jutni valamivel.

Előfordult már veled, hogy hetekig, hónapokig halogattál egy döntést, annyira féltél a lehetséges következményektől? Nem beszéltél a főnököddel a fizetésemelésről, a pároddal arról, hogy merre megy a kapcsolatotok, a kollégáddal, aki miatt gyomorideggel mész be dolgozni minden reggel, hogy nem hívtál föl egy ügyfelet, a főbérlőd, egy barátot, mert tartottál attól, mi lesz, ha nem úgy reagál, ahogy szeretnéd? Fogadni mernék, hogy időközben magadban ezerszer lejátszottad a valóságban meg sem történt beszélgetést. Ami aztán vagy valóban elmarad és minden marad a régiben, ami ugye nem az igazi, vagy mire eljutsz oda, hogy rászánod magad, addigra úgy jársz, mint a nyuszika a medve fűnyírójával. Pedig… mi a legrosszabb, ami történhet?

Nem, valószínűleg nem fog összedőlni a világ. Valaki megtudja, hogy neked problémát okoz valami és reagálni tud. És igen, benne van a pakliban, hogy nem kapsz fizetésemelést. Hogy szakítotok. Hogy a kollégád továbbra sem változtat. Egyik sem a legszívderítőbb forgatókönyv. De mindegyik jobb annál, mint hetekig rágódni vagy megpróbálni kitalálni a válaszokat a fel nem tett kérdésekre. Rólad pedig lekerül a feszültség, ami hosszú távon sokkal rosszabb, mint a biztos tudás és a továbblépés lehetősége.

A másik eset, amikor érdemes feltenni ezt a kérdést az, amikor már megtörtént, amitől tartottál. Mindegy, miről van szó, bár a life coaching során nálam leggyakrabban munkahelyi vagy párkapcsolati problémák kerülnek előtérbe.
Mert amikor beüt a krach, akkor az ember hajlamos mindent még a realitásnál is sötétebben látni. Gyakran érezzük úgy, hogy ha valamelyik terület megbillen, borul vele az összes, és egyszer csak ott ülünk egy romhalmaz (jobb esetben) tetején, esetleg (rosszabb esetben) az egész kupac alatt. De ha felteszed ezt a kérdést:
„Mi a legrosszabb, ami történhet?”, és valóban minden lehetőséget számba véve, őszintén válaszolsz, akkor rájössz, hogy a legrosszabb is túlélhető. Hogy ami elsőre katasztrófának és a sors gonosz játékának tűnik, azt talán a javadra is tudod fordítani. Hogy ha egyben nem is tudod elhordani a kupacot, de apránként, lépésről lépésre ki tudod ásni magad alóla és el tudsz indulni a felfelé vezető úton.

Nem mondom, hogy ha baj van, tegyük fel a rózsaszín szemüveget és változzunk boldog szivárványos boccsá vagy dugjuk a fejünket a homokba, mert ha nem veszünk tudomást a problémáról, akkor meg is szűnik. Véletlen sem. De ahogy egy kedves barátom fogalmazott nemrég: „Ha kicsit tágabb perspektívából nézed, akkor rájössz, hogy a szaron kívül még mekkora a világ.” Gondoljuk át a lehetséges forgatókönyveket, és ha mindent megvizsgáltunk, el is kezdhetjük kidolgozni a számunkra leginkább megfelelő túlélési stratégiát.
És előbb vagy utóbb, de látni fogod, hogy a „legrosszabb, ami történhet”, az hosszú távon nem más, mint egy új, tiszta lap.

Ha pedig elakadsz a döntés előtt vagy a kupac alján, szívesen segítek választ találni erre a kérdésre is.