Az egyetlen univerzálisnak mondható belső akadály kivétel nélkül ugyanaz, jóllehet más-és másképpen fogalmazzuk meg: a kudarctól való félelem, az önbizalom hiánya, a kételkedés saját képességeinkben.

John Whitmore

Neked elég a szépségszalon? avagy önbizalomrombolás mesterfokon

Nemrég a következő jelenetnek voltam tanúja a házunk előtti játszótéren: Két tündéri, 3-4 éves kislány rohangált föl-alá, majd a mászóka alatt leültek és beszélgetni kezdtek. Egyszer csak az egyikük kinézett az anyukájára és fülig érő szájjal odakiabált neki:
-Anyucika, képzeld, én már tudok ám spanyolul!

És épp kezdte volna mondani, hogy mit, mikor az anyuka felnézett a telefonjából egy pillanatra, majd dühösen rákiabált a kislányra: „Fejezd már be a hülyéskedést, dehogy tudsz te spanyolul! Még magyarul se tudsz, nemhogy spanyolul! Ugyan már!”

Tény: a kislánynak biztosan vannak még kihívást jelentő dolgok a magyar nyelvben. Tény: a kislány nem tud spanyolul. Ez teljesen nyilvánvaló. Ahogy az is, hogy ha ez a mondata ilyen reakciót váltott ki, akkor elég ritkán örülhet felhőtlenül a frissen szerzett „tudásának”, és talán épp most kezd gyökeret verni benne egy hamarosan szárba szökkenő, jó erős önbizalomromboló mondat.

 14123407 10202094165993390 1715771455 o

Nézzünk még egy konkrét példát, amivel én szinte minden héten szembesülök, amit a leggyakrabban hallok a negatív megerősítések közül: „Nekem nincs nyelvérzékem.”
Az első reakcióm ilyenkor mindig ennyi: „TESSÉK?” Nehezen értelmezem ezt a mondatot, hiszen legalább egy nyelvet mindenki megtanult, aki hozzám fordul, ráadásul egy olyat, amit a világ legnehezebb nyelvei között tartanak számon. Ha ezt sikerült, mással miért lenne nagyobb probléma?

Majd rájövök, milyen kőkemény munkával sikerült beépíteni ezt a meggyőződést.

-Kezdetnek valószínűleg ott volt egy rosszul megírt dolgozat.

- Néhány „rosszul” kiejtett szó. (Komolyan… hallottatok már spanyol F1 pilótát angolul nyilatkozni?    Vagy francia politikusokat? Milyen kiejtésről beszélünk?)

-Egy szerencsétlen csoportbontás.

-Néhány kedves tanár, akik gondos, következetes munkával táplálták ezt a hitet.

-Esetleg a szülői megerősítés, hogy „neked úgyse mennek a nyelvek, de matekból legalább jó vagy”.

Dave Salo úszóedző 2011-ben és 2012-ben, egy világbajnokság és egy olimpia évében nem törődött eleget egy tanítványa fejlődésével. Majdnem elhitette vele és a világgal, hogy ebben a lányban ennyi van. Nem értette, mit szeretne vele megbeszélni ezzel kapcsolatban a tanítvány, elütötte a beszélgetést annyival, hogy nem is érti, mi baja, hiszen akármikor nyithat Budapesten egy szépségszalont. Szerencsére ez nem történt meg. Volt valaki, aki hitt benne, rá szabva kidolgozott egy új edzésmódszert, segített neki, hogy kihozhassa magából a maximumot. Motiválta, támogatta, majd  őrült módjára ordított és ugrált a medence partján mindháromszor, amikor a tanítvány (és feleség), Hosszú Katinka Rióban maga mögé utasítva a mezőnyt olimpiai bajnok lett. 

 14087297 10202094166073392 92611121 o

Mindannyian ismerjük a „rejtett képességek” szókapcsolatot és mindannyian találkoztunk már olyan emberrel, legyen az egy szülő, egy tanár, egy edző, egy főnök vagy egy barát, akinek sikerült elérnie, hogy többet, magasabb szinten teljesítsünk, mint amennyire képesnek tartottuk önmagunkat.  Mert tudja, amit Whitmore olyan tökéletesen fogalmazott meg: „Mások önbizalmának erősítéséhez arra van szükség, hogy mi magunk lemondjunk a vágyról, hogy irányítsuk őket, vagy hogy megerősítsük hitüket a mi magasabb rendű képességeinkben, Az egyik legfőbb dolog, amit tehetünk értük az, hogy segítünk nekik túlszárnyalni bennünket.”

Ahhoz, hogy tisztában lehess a valódi képességeiddel, önismeretre és önbizalomra van szükség. Ehhez nagyon jól jöhet a külső segítség, de szükség van komoly belső munkára is.

Elég kényelmesek ezek a kis dobozok, szépen be lehet lakni, menedék és mentség, felhatalmazás és kifogás, mikor épp melyikre van szükség.  Úgyse tudok nyelvvizsgát szerezni, mert nincs nyelvérzékem. Nem kérek egy kávét a reptéren, mert nem jó a kiejtésem. Bármikor lerázhatok minden kívülről érkező segítséget, hiszen nekem ez nem megy.
Pedig – hogy újra Whitmore-t idézzem - „Az oktatás területén végzett számos kísérlet hitelt érdemlően bizonyítja, hogy mások képességeivel kapcsolatos meggyőződéseink közvetlenül befolyásolják a teljesítményüket.”

Ha valakiben elültetjük, hogy hülye a matekhoz, nincs nyelvérzéke, elhiszi és ennek megfelelően fog a továbbiakban működni. És ha igaz ez az oktatásra, miért ne lenne igaz az élet bármely területére?

Hogyan tudod megerősíteni az önbizalmad? Néhány tipp, ami segíthet ebben:

  1. Vedd számba az erősségeidet. Te mit tartasz a legjobb tulajdonságaidnak? Miben vagy kiemelkedő?
  2. Kérdezz meg néhány hozzád közel álló embert: miért kedvelnek? Miért szeretnek veled lenni? Miért szeretnek veled dolgozni?
  3. Írj listát a sikereidről. Ülj le, gondold végig, mennyi mindent értél már el. Mi segített ezekben?
  4. Vedd számba azokat az embereket, akik segítségedre lehetnek és akikre számíthatsz.
  5. Minden egyes nap gondold át, mire lehetsz büszke és tudatosítsd is ezt magadban! Írd le, mondd el valakinek, ha tudod, fotózd le! (Az összes Facebook-ismerősöm tudomást szerzett róla, mikor első alkalommal sikerült tolatva megoldanom egy párhuzamos parkolást…)

Ha pedig  úgy érzed, további támogatásra van szükséged, akkor keress meg a honlapon található elérhetőségek bármelyikén!

Kövess a facebookon

Elérhetőségeim

Telefon:

+36 70 / 944-9671

Email: 

info@lifecoachingszeged.hu

Hasznos információk

Adatvédelmi szabályzat

Együttműködési megállapodás

Csatlakozz hozzám

facebooktwitterinstagram

googledribbbleyoutube